Új szolgáltatást indított Trans üzletágunk, multinacionális partnereink igényeinek ezúton is megfelelve május 1-től két Renault Master kisteherautóval szállítunk alkatrészeket észak-olaszországi, dél-franciaországi, dél-németországi és angliai gyárakba.
A furgonokat B-kategóriás jogosítvánnyal is lehet vezetni, ennek megfelelően óriási érdeklődés mutatkozott a meghirdetett sofőr álláshelyekre. A tízszeres túljelentkezés annak is szólt, hogy a Galambos cégcsoport nem csak be kívánta tölteni az üres munkaköröket, hanem egyúttal életpálya modellt is kínált a jelentkezőknek.
Vállaltuk, hogy beiskolázzuk új kollégáinkat, előre megfinanszírozzuk C-D-E kategóriás jogosítványuk megszerzésére irányuló tanulmányaikat. (Sőt utóbbi lehetőség azoknak is szól, akik ebben a körben nem nyertek felvételt cégünkhöz, de a jövőben szeretnének velünk dolgozni, és ezt hajlandók írásban is megerősíteni!) A modell tehát lehetőséget kínál a személygépjárművek vezetésétől a teherautó és a nehézpótkocsi jogosítvány megszerzéséig mindazoknak, akik a tehergépjármű vezetést hivatásnak tekintik, benne a jövőjüket látják és hosszú távon is szeretnének egy kiszámítható, stabil lábakon álló cégcsoportnál fejlődni.
A Galambos Trans új szolgáltatásának indításához új Reanault Master furgonokat állított be Fotó: Benkő Sándor
2018. május 05. 07:00